A Magyar Táncművészeti Egyetemen kerül megrendezésre a Nurejev Nemzetközi Balettverseny elő- és középdöntője. A versenyre mintegy félszáz balettművész nevezett (köztük az egyetem 10 növendéke-hallgatója. 

A verseny fordulóit ingyenesen tekintheti meg a közönség  az Ifj. Nagy Zoltán Színházteremben:

március 31., vasárnap 18 óra - elődöntő I. rész

április 1., hétfő 18 óra - elődöntő II. rész

április 3., szerda 18 óra - középdöntő

A döntőre április 4-én, a Nemzeti Táncszínházban kerül sor.

Az érdeklődők 2019. március 22-én, pénteken 8.00-13.00-ig a néptánc, a színházi tánc és a modern tánc specializáció óráit látogathatják, 13.40-16.40-ig a klasszikus balett alacsonyabb évfolyamai és a néptánc specializáció I. évfolyama 18.40-ig látható.

Március 23-án, szombaton 8.00-11.00-ig lehetőség nyílik betekinteni valamennyi évfolyam klasszikus balett órájába.

Az óralátogatásokat rövid előadások követik a háziszínpadon pénteken 17 órakor, illetve szombaton 11.15-kor. Az előadásokra jegyek itt válthatók.

 

A Nyílt Napok alkalmával szabad, amit máskor sohasem… Mindenki bekukkanthat a balett-termekbe, az órákra, próbákra, láthatja, hogyan készülnek hivatásukra a jövő Diótörő-hercegei, Giselle-jei, néptáncosai, vagy éppen a kísérletező kedvű moderntáncosok.

Bejárat: XIV. ker., Columbus utca 87-89.

Dózsa Imre Rector és Professor Emeritus, az Állami Balett Intézet korábbi főigazgatója, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas magántáncosa, A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át március 15-én a Parlamentben. Dózsa Imre 1959-ben, éppen 60 éve végzett az ÁBI-ban, aztán végigtáncolta az Operaház klasszikus-romantikus és modern repertoárját, és magyar koreográfusok műveinek számtalan főszerepét.

A Balettintézetben és a főiskolán több évfolyama végzett, sikeres művészeket bocsátott útjára: nemzetközi és hazai szólistákat, mestereket, balettigazgatókat. Az egyetem korábbi és jelenlegi közössége nevében gratulálunk Dózsa Mesternek az egyik legmagasabb állami kitüntetéshez! Fotó: Emmer László, MTI

A Magyar Állami Operaház főigazgatója és a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora a két intézmény viszonyát kiélező sajtóhírek és kommentárok kapcsán közlik, hogy a nyilvánosság előtt szakmai vitát nem folytatnak, viszont folytatják a tárgyalásokat a közöttük fennálló kérdések rendezéséről azzal a céllal, hogy elősegítsék a magyar balettművészet és balettoktatás tradícióinak és értékeinek megőrzését, színvonalának emelését, jövőképének kialakítását.

Az intézmények vezetői tárgyalásaik eredményéről a közvéleményt is tájékoztatni fogják.

A nemzeti ünnepünket megelőző napok díjátadóin több alkalommal örülhettünk oktatóink és támogatóink elismerésének.

 

Tovább hírre...

A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság a 2019/2/V/4 számú határozatával megerősítette a Magyar Táncművészeti Egyetem akkreditációját. 

A határozat letölthető itt.

A Magyar Táncművészeti Egyetem képzéseinek színvonalát jól jellemzi, hogy tehetséges növendékei és hallgatói rendszeresen sikerrel szerepelnek a balettversenyeknek helyszínt adó táncszínpadokon. Így volt ez a közelmúlt komoly megmérettetésein is Bécsben és Lausanne-ban. Közben március 9-én szintén lezajlott az iskola hagyományos, évenként megrendezett Háziversenye, amelyen a fiatalok teljesítményét (több korcsoportban, minden táncnyelven szóló-, és csoportos számokban, valamint saját koreográfiákban) mindig egy külső szakmai zsűri ítéli meg.

Itt megmutathatta magát az összes nemzetközi szinten már díjazott táncos palánta éppúgy - bemutató jelleggel, hogy a többieknek is lehetőségük legyen sikerélményhez jutni -, mint a döntős szereplést magának a válogatón kiharcoló többi tehetség is. A legkisebbeknek még nem kell a verseny stresszhelyzetét feldolgozniuk: az első két évfolyam kis növendékei is csak bemutató jelleggel szerepeltek az egyetem Ifj. Nagy Zoltán Színháztermében. Tovább a hírre...

2019. március 6-án, szombaton 10.30-kor kezdődik a Magyar Táncművészeti Egyetem idei háziversenyének döntője az egyetem színháztermében. A szerdai, első fordulóban a versenyzőket az egyetem jelenlegi oktatói értékelték. A döntőben meghívott szakemberek alkotják a zsűrit, melynek elnöke Ifj. Harangozó Gyula lesz.

A háziverseny döntőjébe jutott növendékeink és hallgatóink az itt letölthető sorrend lapján lépnek színpadra.

A nyilvános versenyre jegyek korlátozott számban még válthatók: http://mtf.jegy.hu/

Kun Zsuzsára emlékezünk a Magyar Táncművészeti Egyetemen. A Színházterem előterében fotók, emlékiratok, kitüntetések mutatják be a művésznő pályáját. 

A kiállítás anyagát Kazinczy Eszter adjunktus állította össze. 

Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorának hozzászólása Ókovács Szilveszter operaházi főigazgató „Az opera és a balett nemzetközi világ – és ez mégsem hazaárulás!” című cikkéhez

Előrebocsátom: nem a Pesti Srácokban megjelent, a Magyar Nemzeti Balett és Solymosi Tamás balettigazgató működését bíráló cikket kívánom kommentálni. A reagálásra Ókovács Szilveszter operaházi főigazgató válaszának a Magyar Táncművészeti Egyetemet, illetve a táncos utánpótlás nevelést érintő szövegrészei késztettek. Álláspontomat a Táncművészeti Egyetemen eltöltött utóbbi 25 év tapasztalatai és az utóbbi fél év eseményei támasztják alá.

Az alábbiakban sorra veszem a főigazgató úr állításait és kiegészítem a saját véleményemmel.

1. állítás: „létrehoztunk egy saját, csak magyarokat foglalkoztató balettiskolát – valójában visszaépítettük, hisz a szovjetizálás részeként vették el anno az Operától saját balettképzését, pedig elég logikus, hogy ha klasszikus táncos csak egy helyen kell, akkor a képzést is el tudja végezni az intézmény.”

A logika sajnos éppen fordított. Az operaházi balettiskolának azért kellett kiválnia az Operaházból, mert a saját eszközeivel képtelen volt biztosítani az egész estés balettek által megkövetelt szakmai és technikai tudást. A balettművész-képzés lényege ugyanis egyrészt a fokozatos, szisztematikus, kilenc éven át tartó, életkorilag releváns mértékű terhelés, másrészt az egyedülálló, komplex életforma, amely az egész napos szakmai és közismereti oktatás összhangját biztosítja, balettmesterek, általános iskolai és gimnáziumi tanárok, kollégiumi nevelők, pszichológusok, gyógytornászok, dietetikusok közreműködésével. Ennek feltételei ma Magyarországon sehol máshol nem adottak, kizárólag a Táncművészeti Egyetemen. Ezt a kormányzat is tudja, hiszen állami beruházások nyomán ma már az egyetem minden egysége egyetlen campuson található. Ilyenre külföldön alig van példa. Legyünk rá büszkék.

A nevelés lényege a kiszámíthatóság, nem pedig az esetleges kiemelkedés lehetősége. Ha az egykori operai balettnövendékek visszaemlékezéseit megnézzük – és ezt Ókovács Szilveszter is megteheti, éppen az általa idézett könyvemben – kitűnik, hogy az operaházi körülményeket kivétel nélkül minden később sztárrá vált balettművész alkalmatlannak tartotta a nevelésre. A színpadra lépő táncosok többsége nem hogy az érettségiig, de a középiskoláig sem jutott el. A repertoárt persze megtanulták, olykor ellesték, és ha a körülmények úgy alakultak és tehetségük volt hozzá, szólistává válhattak.

A színház egyszemélyi vezetésen alapuló intézmény. Az iskolát – ha jól működik – a nevelőtestület kollektív, szinergikus szaktudása fémjelzi. A színházat a jól kiválogatott, de készen kapott művészei minősítik, az iskolát viszont kizárólag a saját végzettjei. A két működési modell összeegyeztethetetlen. Egy színház sohasem tud túllépni saját aktuális repertoár érdekein, mert nem ez a feladata. Az iskola azonban képes figyelembe venni a felvevőpiac igényeit, hogy növendékei elhelyezkedjenek. A művészetoktatás lényegesen több annál, mint konkrét darabok betanulása és színpadi statisztálás. Az egyetem életpálya-modellt kínál, amelynek elsajátításával a végzett hallgatók biztos szakmai tudással és stílusérzékkel képesek eligazodni az egyetemes táncművészetben, s megállják a helyüket a Magyar Nemzeti Balettben és bármely más minőségi együttesben.

A Táncművészeti Egyetemen a balettművész szak felsőbb (V-IX.) évfolyamain az évfolyamvezető mesterek kizárólag egykori operaházi balettművészek – köztük többszörösen kitüntetett magántáncosok és címzetes szólisták –, mint Volf Katalin, Végh Krisztina, Molnár Márta, Barna Mónika, Kazinczy Eszter; Szakály György, Macher Szilárd, Túri Sándor. Ők ne ismernék az operaházi követelményeket? A képesítővizsgákon és vizsgaelőadásokon Kossuth-díjas balettművészek minősítik a végzősőket, mint pl. Orosz Adél, Harangozó Gyula – egykor balettigazgatók –, aztán Pártay Lilla, Hágai Katalin és mások. Ők tévednének? A főigazgató úr a „magyar művészek sztárrá emelkedését” Felméry Lili, Oláh Zoltán, Leblanc Gergely, Balázsi Gergő Ármin, Majoros Balázs, Földi Lea, Hangya Rita névsorával illusztrálja, akik néhány éve mind a Táncművészeti Egyetemen végeztek. Ők ne igazolnák vissza az egyetemi képzés színvonalát? Mégis, a végzős osztályból a Magyar Nemzeti Balett idén sem kíván senkit szerződtetni. Miről beszélünk?

2. állítás: „Sosem kommentáljuk az MTE képzéseit, például több operai kollégánknak van ott is állása, az viszont tény, hogy van több olyan tantárgy, amely csak a mi iskolánkban, a Magyar Nemzeti Balett Intézetben (MNBI) felvehető. (...) itt minden adott az utánpótlás-neveléshez: termek, mesterek, pályájuk zenitjén járó művészek testközeli megfigyelése és a fellépés lehetősége is, hisz alig van olyan egész estés nagybalett, amelybe ne kellene gyerekszereplő.”

Az operai kollégák álláshelyei kapcsán ténykérdés, hogy kizárólag passzív állományú (értsd: fizetés nélküli szabadságon levő) operaházi tag oktatóink vannak, mert a balettigazgató úr a művészek párhuzamos egyetemi oktatói munkáját megtiltotta – ez hét balettmesterünket érintette. (Solymosi Tamás főiskolai tanárként szintén fizetés nélküli szabadságra ment, majd három év után jogviszonya közös megegyezéssel megszűnt.)

Ami a tantárgyakat illeti, az opera honlapján az MNBI menüpontban felsorolják az oktatókat és tantárgyakat: klasszikus balett, repertoár, modern tánc, képességfejlesztés, és van szakgyógytornászuk is. Ezek a tárgyak mind szerepelnek az egyetemi képzésben. És van még ezen kívül: spicc, néptánc, modern gyermektánc, történelmi társastánc, modern technikák, pilates, sztepp, később improvizáció, emelés, színészi játék, mozgásbiológia, és akkor nem beszéltünk a művészetelméleti, tánctörténeti kurzusokról, hadd ne soroljam tovább! S mindez egyenes úton kapcsolódik a koreográfus és pedagógusképzéshez, gondolva a balettmesterek utánpótlás-nevelésére is. A teljes szakmai oktatói kar több mint ötven főt számlál (zongorakísérők nélkül). Ha valahol, akkor az MTE-n van együtt a több évtizedes felhalmozott szervezeti és pedagógiai tudás, a balettmesterek személyes példamutatása, a minőség kiválasztódásához szükséges kritikus tömeg és az eszközállomány, s nem az MNBI-ben. Amikor Ókovács Szilveszter azt írja, hogy „a mi iskolánk, az MNBI növendékei lesznek 10-12 év múlva a magyar táncosokkal visszabővülő MNB sztárjai és kartáncosai, az MTE alkalmas és maradni hajlandó végzőseivel karöltve.”, ezzel lényegében egyenlőségjelet tesz a néhány hétköznap délutánt igénybe vevő MNBI-tanfolyami képzés és a kilenc tanéven át egyedi életformát, egész napos terhelést megkövetelő, államilag akkreditált egyetemi képzés között. A klasszikus balett módszertanának fizikai és biológiai megalapozottságú tananyaga a 10-19 év közötti életszakaszra épít, az MNBI-be 4-13 év közötti növendékek jelentkezhetnek. Nem tudom szebben fogalmazni: az egyenlőség sugalmazása a növendékek és a szülők megtévesztése. Ők néhány Diótörő előadás után tényleg elhiszik, hogy sínen vannak. Ahogy Napóleon mondta: „ez több mint bűn, ez hiba”.

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ne alkalmaznánk szívesen az MTE-n végzett magyar táncosokat, ha birtokában vannak a szükséges tudásnak” – írja a főigazgató úr. Ennek fényében különösen sajnálatos, hogy végzőseink közül azért szerződtek Bécs, Boston, Drezda, Kassa, Stuttgart, Varsó, Vlagyivosztok (Mariinszkij 3), Zágráb stb. társulataihoz, mert a Magyar Nemzeti Balett nem tartott igényt rájuk. Ezzel szemben észrevették a képzésünk értékeit azon külföldi koreográfusok (pl. Ohad Naharin, Leo Mujic, Igor Kirov, Robert North, Marc Spradling, hogy csak az utóbbi éveket említsük), akik saját műveik játszási jogát átengedték egyetemünknek, vizsgadarab céljából, több ízben magyarországi ősbemutatóként.

2018 nyarán, még rektori hivatalba lépésem előtt felkerestem Ókovács Szilvesztert és átadtam neki a „Kiindulópontok és szempontok a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem kapcsolatának rendezéséhez” című vázlatot, hogy kezdjünk megbeszélést a két intézmény együttműködésének jövőjéről. Nem sokkal később négyesben találkoztunk Fekete Péter államtitkár úrnál, ahol felajánlottam Solymosi Tamásnak, hogy jöjjön vissza tanítani. Elhárította. Kértem, hogy akkor legalább a táncosait engedje tanítani, hiszen ez a legjobb módszer az operaházi igények megjelenítésére. Ezt is elutasította. Aztán a főigazgató úr kimondta a lényeget: bármely együttműködés előfeltétele, hogy Solymosi Tamás balettigazgatót nevezzem ki a Magyar Táncművészeti Egyetem művészeti vezetői posztjára. Nem mondom, el tudtam volna képzelni konstruktívabb indítást. De ugye: sapienti sat, azaz okos ember kevés szóból is ért. Megértettem.

3. állítás: „Az évek során a szerződéses megállapodás egyre inkább a főiskola érdekeit vette figyelembe, egyre nagyobb költségeket hárított az Operára. Nem sikerült megállapodni, Szakály György akkori rektor olyan feltételeket szabott, amelyek erősen akadályozták gördülékeny és költségkímélő közös munkát, végül próbálni és előadást táncolni sem értek már rá a növendékeik, több felkérést statisztaszerepnek minősítve utasítottak vissza.”

Kezdjük egy idézettel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényből: „a magyar állam köteles (...) foglalkoztatáspolitikai eszközrendszerére támaszkodva törekedni arra, hogy a magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató számára a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés befejezését követően megfelelő munkalehetőséget biztosítson” (48/C.§ b) pont). Azt a főigazgató úr is elismeri, hogy „miénk az egyetlen klasszikus együttese az egész országnak”. Számomra ebből az következik, hogy a Táncművészeti Egyetem balettművész szakos hallgatói szakmai gyakorlatának biztosításában, illetve a végzettek foglalkoztatásában a Magyar Nemzeti Balettnek állami felelőssége van! Mondjuk így: ez nem elhatározás kérdése, hanem elvárás. (Hasznos lenne, ha ezt a fenntartó tárca is nyomatékosítaná.) Mert míg 1954-től 2014-ig (a 80-as évek felújítási időszakát kivéve) minden végzős balettévfolyam az Operaházban tartotta a vizsgaelőadását, 2015-ben és 2016-ban az Erkel Színházban kaptunk helyet, aztán tavaly és az idén más színházat kellett keresnünk az elfogadhatatlan időpont és/vagy feltételek miatt. Pedig a vizsgakoncert kapcsán az egyetem igényei 1954 óta változatlanok: évi egyetlen előadásról van szó, s nem szívességi, hanem költségtérítéses alapon.

Nehéz megérteni, hogy ha két intézmény között több mint hatvan éven át (!) kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés létezett, és az egyikük (az egyetem) ezt továbbra is szorgalmazza, miért támasztott volna teljesíthetetlen feltételeket? Józan ésszel hihető-e, hogy egy intézményvezetőnek, aki a növendékeit balettszínpadon szeretné látni, az az érdeke, hogy ne állapodjon meg? Főleg az a Szakály György, aki maga is volt operaházi balettigazgató, tehát pontosan ismeri a kereteket és korlátokat? Ez logikai képtelenség.

És valóban nem is így történt. Az egyetem Szakály György vezetése alatt sem kért mást vagy többet, mint korábban. Pár ezer forintos fellépti díjakon egyébként nem múlhat több száz balettnövendék jövője. A lényeg azonban mégis az, hogy a 2018 nyarán átadott együttműködési javaslatomra máig nem kaptam választ. Nem elegáns dolog évekkel ezelőtti sikertelen vitákra hivatkozni mai válaszok okaként, főleg ha a tárgyalófél időközben új vezetővel, új javaslattal állt elő. Hacsak nem ürügyként használjuk a korábbi vitát. Mint most.

A balettoktatás világában kevésbé jártas közvélemény számára szögezzük le a legfontosabbat: hazánkban a táncművészképzésnek van állami alapintézménye: ez a Magyar Táncművészeti Egyetem. Ha a Magyar Állami Operaház főigazgatója mégis arról győzködi a világot, hogy ott a balettművész-képzésnek nincs otthona, csak egy kérdést tehetek fel: cui prodest? – ez kinek érdeke? Az biztos, hogy nem a magyar balettművészeté. De akkor kié?

2019. február 25.

Dr. Bolvári-Takács Gábor
egyetemi tanár, rektor

 

Kapcsolat